• A múlt heti Techonomy konferencián lezajlott egy interjú a Microsoft kutatás és stratégiai felelős vezetőjével Craig Mundie-val. Maga az interjú igazából a Kinect kiegészítő jövőjéről szólt, de megkérdezték Mundie-t arról is, hogy mit gondol a Siri-ről és a hangvezérlésről. Mundie elmondása szerint a TellMe már a Windows Phone 7 megjelenése óta elérhető volt, és pontosan [...]

    TellMe VS Siri
  • 9to5Mac írt tegnap arról hogy az Apple felvásárolta a C3 céget. Ez egy olyan vállalkozás, ami csak digitalizált térképekkel foglalkozott, az Apple pedig most tárgyal a régi C3 vezetőivel a 3D térkép technológiáról az iOS eszközöknek. Régebben már láthattunk C3 térképet a Sony Ericsson XPERIA X10-en. Az Apple megváltoztatta a cég nevét “Sputnik”-ra, de székhelye [...]

    Apple felvásárolta a C3-at
  • A New York Times nem olyan rég arról írt, hogy az Apple nemsokára ki fogja dobni a legújabb termékét, az Apple LCD TV-t. Semmi érdekes nem lenne abban, ha ugyan olyat készítene az Apple, mint a többi TV gyártó cég, így tehát megint készül egy mérföld kő a történelemben. Egy olyan TV-t fognak bemutatni, amelynek [...]

    Apple “iTV” 2.0
  • A USPTO – Amerika legfőbb szabadalmi hivatala – tegnap délelőtt hivatalosan is elfogadta az Apple-től benyújtott “slide to unlock” kérvényt. Az Apple ezt az iOS megalkotása után azonnal benyújtotta, 1 év után, 2005 decemberében jött ki az első iPhone, és csak most kapták meg. Az Apple képeket csatolt a kérvény mellé, amelyeken illusztrálja, hogy hogy [...]

    Slide To Unlock
      nov. 6.
      Bing kereső alkalmazás Androidra és iOS-re

      November 2-n hivatalosan is megjelent a Bing kereső alkalmazás a Microsoft-tól Androidra és iOS-re, miközben Windows Phone-ra még nem alkalmas, pedig az a saját termékük. A Bing kereső rendszer html 5-ben lett megépítve, és nem Silverlight-ban, valamint nagyon sok fajta keresés lett beleépítve, mint például a hang, kép, vonalkód alapján, vagy akár könyv borító a [...]

      nov. 1.
      iMessage és AirPlay Mirroring OS X-en

      Az iMessage és az AirPlay Mirroring 2 nagyon hasznos dolog az iOS tulajdonosok számára. Néhány biztató forrás szerint ezt a két jó dolgot fejlesztik Mac OS X-re is. Szóval ennek köszönhetően egy Mac gépről is tudunk üzenni egy iOS készülékre teljesen ingyenesen. Az Apple TV segítségével pedig akár tükrözhetjük a Mac gépünk képernyőjét egy HDTV-re. [...]

      nov. 1.
      Apple felvásárolta a C3-at

      9to5Mac írt tegnap arról hogy az Apple felvásárolta a C3 céget. Ez egy olyan vállalkozás, ami csak digitalizált térképekkel foglalkozott, az Apple pedig most tárgyal a régi C3 vezetőivel a 3D térkép technológiáról az iOS eszközöknek. Régebben már láthattunk C3 térképet a Sony Ericsson XPERIA X10-en. Az Apple megváltoztatta a cég nevét “Sputnik”-ra, de székhelye [...]

      nov. 1.
      Apple “iTV” 2.0

      A New York Times nem olyan rég arról írt, hogy az Apple nemsokára ki fogja dobni a legújabb termékét, az Apple LCD TV-t. Semmi érdekes nem lenne abban, ha ugyan olyat készítene az Apple, mint a többi TV gyártó cég, így tehát megint készül egy mérföld kő a történelemben. Egy olyan TV-t fognak bemutatni, amelynek [...]

      okt. 27.
      No Comments | Posted by exs
      Slide To Unlock

      A USPTO – Amerika legfőbb szabadalmi hivatala – tegnap délelőtt hivatalosan is elfogadta az Apple-től benyújtott “slide to unlock” kérvényt. Az Apple ezt az iOS megalkotása után azonnal benyújtotta, 1 év után, 2005 decemberében jött ki az első iPhone, és csak most kapták meg. Az Apple képeket csatolt a kérvény mellé, amelyeken illusztrálja, hogy hogy [...]